Időkép Újpesten
Egy város történetét nem csak a levéltárakban vagy a múzeumokban lehet megérteni. Néha elég végig sétálni a főutcáján, központján, megállni egy szobornál, felnézni egy homlokzatra, benézni egy templomkapun. Az Időkép Újpesten séta során éppen ez történt.
![]()

Lépésről lépésre rajzolódott ki előttünk az egykor az egyik leggazdagabb magyar városként számon tartott közösség múltja: a Károlyi-szobor történetétől az országosan is különleges szépségű újpesti Városházáig, a katolikus és református közösségek történetétől a zsinagógáig és az újpesti zsidóság tragikus de meghatározó világáig. De Újpest velünk élő történelme a sport melyhez hozzátartozik a lelátók hangja, a futball, a klub iránti szenvedély és az a szurkolói kultúra, amely generációk óta része az újpesti identitásnak. A séta során ebből a világból is kaptunk egy rövid, mégis sokatmondó ízelítőt.

Talán még is az egyik legérdekesebb pillanatot az első újpesti szálloda története adta. Egykor elegáns, büszke épület volt, ma fogalmazzunk úgy, hogy egészen más arcát mutatja. Talán nincs is ennél jobb képe annak, hogyan rétegződik egymásra múlt és jelen egy városban.

Az Időkép Újpesten végére nem egyszerűen több történetet tudtunk Újpestről. Kicsit más szemmel néztünk rá.
